Másodszorra olvastam Egy gésa emlékiratai c. könyvet. Maga a történet is megkapó, a gésák élete is érdekes, illetve az ott villanásnyira fel-feltűnő japán kultúra. Meg aztán a végighúzódó szerelmi szál is nyújt kevéske romantikát.
Tegnap éjjel nem jött álom a szememre, pedig igen fáradt volt. Viszont az agyam friss volt, a gondolatok nem hagytak nyugodni. Elővettem a könyvet, és folytattam ott, ahol a legutóbb abbahagytam. Közel két órát olvastam. Az egyik rész, úgy éreztem, nekem szól.

“… rájöttem, milyen veszélyes, ha csak az foglalkoztat bennünket, ami hiányzik. …. Milyen elviselhetetlen lesz akkkor a gondolat, hogy azért, mert örökké csak az elnök foglalkoztatott, sohasem éreztem az ételek jó ízét, nem láttam igazán azokat a szép helyeket, ahol jártam. Ha viszont kivetem őt a gondolataimból, vajon nem lesz-e nagyon sivár az életem?…”