Néha úgy érzem, hogy “terjesztem az igét”. No, nem szóval, bár még kiderülhet, hogy úgy is, hanem tettel, azzal, ahogy jövök-megyek a mindennapokban.

Változnak a körülöttem lévő emberek. Pl. tegnap is találkoztam az egyik anyukával az oviban. A gyermekeink jó barátságban vannak. A hölgy még egy pár hónapja kontyba fésülte a haját, erre látom egy-két hete, hogy fiatalosan rövidre van vágva, és … egészen jól áll neki. Aztán az öltözködésével is követi a fiatalosodást. Soha nem láttam tramplisan, de rövidszoknyában sem. Tegnap az volt rajta.
Oké, nem azt mondom, hogy konkrétan ez az én érdemem, csak úgy felmerült bennem, hátha példát mutattam: attól, hogy anyuka vagy, nem kell vénasszonyosan öltözködnöd, kinézned.

Most teljesen azon vagyok, hogy még formásabbá sportoljam magam. Tudom, a kihagyott másfél-két évet nem lehet behozni pillanatok alatt, de … jó úton vagyok. Minden alkalommal érzem, ahogyan az izmaim élednek újjá, s az azt borító hájréteg vékonyodik, majd tűnik el. Csak így tovább!