Tegnap beszéltem F.M-mel. Nem tudom, honnan szalajtottak kettőnket, de ritka jól megértjük egymást. Ez a félszavas eset. Az a kép jut eszembe, hogy két ovis ül a homokozóban, és várat épít. Közben beszélgetnek:

– Építsünk ide árkot! Jó?
– Jó. Akkor majd itt úszhatnak át a várba a katonák.
– Meg a lovak is.
– Igen, a lovak is a katonákkal. … Tudnak úszni a lovak?!
– Aha. Nem félnek a víztől.
– De nem süllyednek le?
– Nem, mert ők nagyon ügyesek.
– Szeretem a lovakat.

Na, valami ilyesmi.
Bármit elmondhatok neki, mert tudom, hogy megért. Látja, elfogadja, amit én látok, én pedig elfogadom és látom, amit ő. Ja, és egyformán dilisek vagyunk.