Soha ilyen higgadtan nem fogadtam a kisebbik szökőkút vizében való megmártózását. Igaz, most először esett bele. Azt egy kicsit sajnálom, hogy nem láttam, miként sikerült a művelet. Bár így is elég fegyelmezettnek kellett lennem, hogy ne nevessek fel. Egy halvány vigyort csak nem tudtam elrejteni.
Még szerencse, hogy a lakásunk kb. 300 méterre sincs a tetthelytől, így az ázott madár nem bömbölte tele a várost.
Itthon kipancsolhatta magát a testvérével a jó meleg vízben, ami a kádunkban volt. Érdekes, ezúttal nem sírt…