Megint lenyúltunk. Mélyre, messze, előző életembe (ami végül is MOST zajlik párhuzamosan). Onnan hoztam egy gubancot, amit oldottunk. Ott más idézte elő belőlem a fusztrációt, itt megint más. Végre lehetőséget adtam magamnak, hogy tanuljak és okuljak.
Azt a tanácsot kaptam, hogy köszönjem meg a volt pasijaimnak, hogy idáig eljutottam a közreműködésükkel. Ha ők nincsenek … Ja, olyan nincs! Ők kellettek az életembe, mert másként nem értettem a szép szóból.
És valóban úgy működik, hogy egyre szembetűnőbb és erőt próbáló helyzetek elé hoz az élet(em), amíg megértem: ezt és ezt kell megtanulnom, hogy azt a szituációt ne vonzzam be többé, illetve kezelni tudjam.
Kellett az a beszélgetés K-val, kellett Ő is ahhoz, hogy eljussak a mai oldáshoz.
S bonyolult az emberi lélek és szív. Minél jobban és mélyebben szeret, annál inkább igyekszik kipaterolni az életéből. Fura egy lakmuszpapír …
Újhold van! Tökéletes nap az újhoz! Köszönöm.
Igazán elkezdhetnél már egy könyvet írni!
Hm. Azonnal, máris. Téma?
No, ezzel lenne a gondom…
Téma???? -na ne…
Ha Neked nincs, akkor kinek?
Erre a kérdésre kellene válaszolnom?
Azt gondoltam, hogy ez egy … amolyan költői kérdés.
Szóval – ha ide vársz választ -, nincs téma, ami arra ösztönözne, hogy neki fogjak egy könyvnek. Ha már egyáltalán egy nagy történetre gondolnál.