Megnéztük a L’ecsó c. mozi-mesét. Az előzetesen elolvasott néhány vélemény alapján rosszabbat vártam, s így visszagondolva szerintem élvezhető volt. Még a gyerekeim is türelmesen végigülték. Na, jó! A kisebbik egy idő után átjött az ölembe, meg a pingvinjét (Vigyázz, kész, szörf!) forgatta a zsinórján, de azért nem szaladgált …
A bobozás nagyon tetszett nekik. Nekem is. Sajnos, csak egy-egy kört mentünk, mert rengetegen várakoztak, vagyis azért a másfélpercért legalább 15 percet kellett várni. De ígéretet tettem, hogy egy hétköznapi délutánon elviszem őket, és akkor kevesebben lesznek, és sokat mehetnek. Ma reggel már kérdezték, melyik is az a délután…

Ma éjjel is álmodtam. Egy pasival, akit ismerek. Sötét haja van eredetileg, de az álmomban szőke volt. Kicsit csodálkoztam is, de egy gondolatbeli kézlegyintéssel elintéztem. Felmentem a lakására, de arra nem számított egyikünk sem, hogy ott lesz a barátnője, aki éppen édesdeden aludt az ágyban. Persze, én rögtön sarkon fordultam. A ház előtt jutott az eszembe, hogy nincs nálam semmi, és haza kell jutnom. Valahogy felkeveredtem egy buszra, ott pedig azon rinyáltam, hogy jó felé megy-e.

És még egy dalszöveg:

“Tell me when will you be mine,
tell me quando, quando, quando
we can share a love divine
please don’t make me wait again…”
(dal ITT!)