Néha nem is olyan baj, ha női magazinok ezoterikus oldalait olvasgatom. Most egy olyan írás került elém, ami arra figyelmeztet, hogy pont a ló másik oldalára igyekszem esni. Azt a vonásom, tulajdonságom halványítom el jelenleg, amivel pont magamba bolondítom a pasikat.

A házasságomban nagyon alárendelt szerepet vállaltam, s bár néha-néha előtört belőlem a határozott nő, de inkább hozzáidomultam a volt férjemhez. Túlságosan is. Fulladozni kezdtem az önként vállalt alkalmazkodásban. A válással felszabadultam. Aztán letettem egy másik, időközben felvett bilincset is, és az elmúlt bő háromnegyed évben sokat erősödtem, ami alatt az önállóságot, a határozottságot, önmagam szabadabb megélését értem.
Bár az utóbbi kapcsolatomban megtapasztaltam a – igaz, túlzott – szabadságot, a másik teljes elengedését, mégis ismeretlen számomra, milyen amikor szorosan tartozom valakihez és még sem idomulok hozzá teljesen, hanem megőrzöm saját magam. Talán ez az új kapcsolat megmutatja nekem.

Pont ma mondtam valakinek, mennyit lehet tanulni a salsából. Nagy hangsúly van az alkalmazkodáson. Kitapasztalom a másik mozgását, személyiségét, ami átjön a táncon, és ehhez alkalmazkodom, hogy együtt tudjunk táncolni. Ha már biztosan érzem kettőnket, akkor saját egyéniségem is beleviszem a mozgásomba. (Ugye, Ashi?! 🙂 )

Szóval, önfelfedezésre is jó (ez) a tánc.