Minden jó, ha a vége jó.

Nem találom az mp3-lejtászóm.

Tegnap este előszedtem a capoierás aerobik dvd-m, és a felét (30 perc) megcsináltam. Annyit, mert nem volt több időm. Észrevettem, hogy egész magasra tudok rúgni. Ezt a salsának köszönhetem. Mármint, hogy jó erőben vannak a lábaim.
Remélem, legközelebb lesz lehetőségem végig ugra-bugrálni a programot.

Megrendeltem a kívánt bútorokat. A tv-állványt jövő héten le is hozzák. S mire az otthonom részévé válik, addigra a polcos szekrény is megérkezik.
Lesz egy új festményem is a falon. Jelenleg kereteztetni van, de nincs, aki elhozza. Meg aztán kell egy akasztó is a falra, hogy aztán a kép elfoglalhassa a helyét a szobámban.

Ugrott a jövő hétvégi programom, vele a közös kiruccanásunk. Majd lesz helyette másik.

Azt írtam Neki, hogy egész héten jó idő lesz ott, ahol nyaralnak. Erre ma reggel nézem, hogy bizony nem éppen kánikulai időt jósolnak arrafelé. Remélem, téved az időjós.

Vasárnap este elém került a múltam egy darabja – dobozolva. Leginkább szórólapokat, prospektusokat találtam a “kincsesládában”. Aztán kezembe akadt egy képeslap egy olasz városkáról madártávlatból fotózva. Az élet fintora vagy mókája, hogy több mint 10 éve van nálam, nem igazán nekem szól, és az Ő aláírása is rajta van. Minek köszönhető, hogy kikötött a dobozkámban? Annak, hogy egy időben gyűjtöttem a képeslapokat, és abban az időben különösen az olasz tájak voltak a gyengéim.