Jól sikerült a tegnap esti buli. Néha, mikor nekem sem akadt táncpartnerem, megálltam a laptop mellett, és végig néztem a társaságon. Mint egy anyuka, aki azt vigyázza szemeivel, hogy a gyerekei szépen játszanak, egyik sem szenved semmiben hiányt. Bennem volt a szervező felelőssége, hiszen a zene valóban rajtam múlott. A múltkori csendes szemlélődésem abban különbözött a tegnapitól, hogy most nem volt ott K., aki tényleg a főszervezője a bulinak. Így maradt az országos nagy haverra (úgy éreztem, mintha a nagy fiam lenne) és rám a teljes felelősség.
Gyakran tekintettem az ég felé, kérve a Természetet, legyen ezúttal is jó hozzánk. És jó volt.
Így minden simán ment. Záráskor újra láthattam a boldog mosolyokat az arcokon.
És itt megállva rájövök, miért érdemes ezt csinálni. Azt, hogy teszek valamit ezekért az emberekért: akár a honlapot, akár azt, hogy zenét állítok össze egy bulira. Kölcsönösség rejlik ebben (is): ők elégedettek, mert kapnak valamit, és én is, mert élvezem, amit csinálok. Ha siker koronázza a tevékenységem, akkor pedig láthatom az elégedett arcokat.