Egyedül vagyok az irodában. S csend van. Amolyan láthatatlan, érezhetetlen migrénem van: nem fáj a fejem, csak a zaj (zene, autóbrümmögés, stb.) sérti a füleim, a fény (süss fel nap!) pedig a szemeim.

Folyamatosan Őt látom a belső mozivásznon. Többször, a legváratlanabb pillanatokban felvillan rajta a barna, lapos hasa, melyet két ingszárny és egy világoskék farmernadrág keretez. Hagy ne részletezzem, milyen gondolatokat – érzéseket – von maga után ez a kép. Azt jó jelnek veszem, hogy már másról nem vetítődik film. Imádom, mikor ilyen gyors vagyok.

… majd’ 10 perc semmiberévedés után …

Basszus! Ábrándozom …