Tegnap délutánra annyira kész voltam, hogy míg a kisebbik mesét nézett, lefeküdtem az ágyára, és bealudtam. Telefoncsörgésre riadtam, de mire előbányásztam a táskám mélyéről a mobilt, természetesen elhallgatott. Visszahívás. Egy kedves jóbarát érdeklődött a hogy’ létem felől. Délelőtt még egy kicsit szétesve hallott a vonal végén.
Annyira kába voltam, hogy jobbnak láttam elköszönni tőle, mert egy értelmes mondatot nem bírtam kinyögni.

Este 9 után hívott. Ő. Jó volt hallani a hangját, és teljesen feldobódtam. Utána már legalább egy óra kellett, míg az álom fejbe kólintott. S persze nem tapsikoltam örömömben, mikor reggel ébresztett az óra.