Még gimiben sem voltam jeles nyeltanból. A helyesírásom sem volt tökéletes, de úgy tűnik, azon igény bennem maradt, hogyha valamit leírok – különösen nyilvánosan vagy más ember számára -, az közelítsen a hibátlanhoz helyesírásilag. (Ja, a rejtett maximalizmusom!)
Szerencsére főleg olyan blogokat olvasok, akiknek tulajdonosa, szerzője a helyesírásra szintén érzékeny, vagy alig felejtett valamit az iskolában tanultakból.

Viszont kapok néha leveleket… Külön tanulmányt lehetne írni a tapasztaltakból. Elsőre meglátszik, hogy ki szokott gyakran sms-eket írni. Ők rendszeresen elhagyják a szóközöket a vesszők és pontok, illetve egyéb írásjelek után. Arra már meg sem rezzenek, mikor a tagmondatok közötti vesszőket elhagyják. No, nem védekezhetnek azzal, hogy “mert az angol nyelvben nem, és ezt szokták meg”. Persze, mondhatnák azt (valaki mondja is!), hogy a tartalom a lényeg. No, igen! De a magyar nyelv olyan, hogy sokszor fontos a hangsúly, és az írásban nem véletlenül találták ki, hogy vesszővel válasszuk el a felsorolásokat (néha én is elhagyom), illetve a tagmondatokat. Ha vesszők nélkül írnánk a mondatainkat, kész káosz és félreértés adódhatna belőle.
Egy szó helytelen írásától kapok még frászt: egyelőre.

Lehet, hogy én vagyok túl igényes, de akkor mi a túrónak igyekeznek az iskolákban megtanítani a diákoknak a magyar nyelv helyesírását?!