Most talán le kellene ülnöm végig gondolni, miért kapom félnapon belül a második “pofont” az angyalaimtól.

Tegnap az ajtó feletti kisszekrényből szedtem le (nem széken állva) a bőröndömet, ami magával sodorta volna a hátitáskám, ha én vissza nem tartom az egyik kezemmel. Bőrönd le a padlóra a lábam mellé, persze utána hajoltam, majd felnéztem, mi újság a szekrényben. A hátitáska lazán az arcomba csapódott. Köszike! – Egy.

Ma reggel, azaz kb. 10 perce, a konyhaszekrény ajtaját zártam be. A fejem útban volt. Ühüm! – Kettő.

Nos, asszem az elmúlt napokban nagyon jó kislány voltam, így semmi ilyesmit nem érdemeltem meg. Vagy mégis?