Azt kell mondjam, hogy régen buliztam már ilyen jót. A legtöbb salsa partin, táncesten és órán fantasztikus hangulat tud lenni, de ez a tegnap esti … mindent vitt. Tudtam, hogy így lesz. S.C.-nek meg is írtam, igaz, más indítatásból (egy kis piszkálódás címén), ennek ellenére bejött. És, ami az egyik lényeg, hogy a zenével nem volt semmi gond. Mindenkinek tetszett. Persze K. nem hagyta ki, hogy ne tegyen megjegyzést – az egyik dalra. De ő is elismerte, hogy ezúttal nem lőttem bakot.

Ma délelőtt hazafelé a buszon salsát hallgattam, és nem szedtem ki a fülemből a fülest az utcán sem. (Csak egyszer-kétszer daloltam félhangosan az éppen hallott dalszöveget…) Éppen a lépcsőházba léptem be, amikor megszólalt a DAL. Ami most a nagybetűs lett. Azóta is az megy. Emlékszem, pont K-val táncoltam rá kinn a téren, és arra is, hogy eszméletlen jó volt. Meglehet, hogy a dal tette, de nagyon összhangban voltunk a tánc alatt, s nekem még arra is volt időm, figyelmem, hogy valami plusz mozgást vigyek bele a táncomba. Bár előtte és utána is volt jó néhány táncom más fiúkkal, amelyek a tökéleteshez közelítettek, de tegnap este ez volt a csúcs, a megdönthetetlen.

Hajnal háromkor lett vége a bulinak. Nemsokan maradtunk, többségében fiúk. Ők láthatták a go-go tánc bemutatómat, melyet egy-másfél percben ejtettem meg és életemben először. Ízelítőnek szántam, annak, hogy megmutassam, szerintem, hogyan is csinálják a profik. Persze gyenge utánzat volt, de hamarosan éreztem, jobb lesz, ha abbahagyom. A pasik felől egyfajta emelkedő feszültség áradt…
Aztán összepakoltunk, és mindenki hazafelé vette az irányt. Kivéve én, mert K-nál aludtam.

Vár rám egy élménybeszámoló megírása a tegnap estéről, de még emésztek. Várom a fonal végét, hogy aztán lebonthassam a gombolyagot.