Hát, na ja! Gyerekcsősz keresés beindult. Anyám tegnapi beszólása mindent vitt. Néha legszívesebben az ország másik végébe költöznék gyerekestül. Három hete éppen Nagykanizsát szemeltem ki magamnak, mert nagyon megtetszett Horvátország felé menet. Azt hiszem, távolabbi helyet nem is választhatnék. Igaz, egyik és szinte legfontosabb előnye lenne egy városnak, hogy salsázni lehessen ott. Hátránya, hogy maga Budapestről van-e szó.

Egyelőre maradok itt, de az a gyanúm, hogy kapva kapok majd egy elköltözési lehetőségen (kivéve Bp-t).

Azt nem értem, miért nem bíznak bennem a szüleim, illetve miért kell nekem úgy élnem, ahogy ők elképzelik.
A megmozdulásaikkal sikeresen azt érik el, hogy távolabb és távolabb kerülök tőlük – sajnos még fizikailag túl közel vagyok hozzájuk, de ezt magamnak intéztem, úgyhogy csak magamnak tehetek szemrehányást. Szinte alig avatom be őket a magánéletembe. Minek? Hogy újabb és újabb kritikát és ítélkezést halljak?!

Vittem a nyaralásra a laptopot. A megérkezés után nemsokkal a fényképezőgépről rá akartam tölteni a fotókat a sz.gépre. Persze Anyámék meglátták. No, kaptam is a megjegyzést! Hogy nekem rögtön számítógépezni kell!, stb. Nem ám megkérdezni, mit csinálok! Rögtön ítélkezni! S csoda, hogy én is ezt teszem másokkal?! (Mert hát a szüleitől tanul el sok mindent egy ember.)
A következő beszólás pedig az volt az első reggelek egyikén, hogy ahelyett, hogy aludnék, még éjjel egykor is a laptop előtt ülök. Csak néztem Anyámra nagy kerek szemekkel: én?! Ugyan minek tettem volna?
S persze mindezt azért agyalta ki az Anyám, mert valami fényt látott kiszűrődni a szobámból a közös teraszra egyszer, amikor éppen felriadt. Az eszébe sem jutott, hogy wc-re kísértem ki a gyereket vagy inni szerettem volna a konyhában, és emiatt égett a villany néhány percig, és azt láthatta.
Aztán a nyaralás végére is jutott egy. Mikor azon tanakodtunk, mikor indul az első komp reggel, akkor gúnyosan odavetette, hogy majd én megnézem az interneten. Mondtam, hogy ja, persze, otthon igen, de itt nem, mert nincs internet. Nincs? – kérdezte. Mondom, nincs, mert ugyan honnan lenne.
A nyaralás alatt – különösen az első héten – kaptam az ítélkezéseikből, kritikáikból eleget (vissza a gyerekkorban!). És egyszer nagyon régen azt mondta a tesóm, hogy a családját nem válogathatja meg az ember, de a barátait igen. Akkor ez nagyon bántott engem, de ma már néha egyetértek ezzel a mondattal, mikor éppen a hócipőm tele van a szüleim miatt.