Úgy látom, nem tudok sokat aludni. Míg nyaraltam, addig azzal “kínlódtam”, hogy hiába feküdtem le emberi időben, legalább 2-3 órát fetrengtem, míg elaludtam. Itthon pedig úgy alszom, mint akit fejbe nyomtak, viszont korán kelek. Ja, észak-keleti az ablakom. Vivát napocska!

Most nézzük azokat a szavakat, mondatokat, amik eszembe jutnak az elmúlt két hétről: kék szempár, tenger, sok-sok napütés, ennek nyomán barnaság (nálam ez ritkaság számba megy, így most nézzen meg, aki barna Lisszát akar látni), semmittevés, olvasás (két könyv, ami valójában három, csak ebből kettő megkezdett volt, és az egyik még mindig az, s nem azért, mert olyan rossz. sőt!), duende, Euritmics There must be an angel c. dalát hallani egy tengerparti kikötőben, néhány perc tánc egy diszkóban, esti koktélozás a parti bárban (már tudom, mit jelent a Blow Job … – hm, finom…), fullasztó meleg, vihar, előítéletek, ítélkezések, kisebbik gyermekem remek szóbeli (is) megnyilvánulásai, nagyobbik okossága, kis unokatestvérek megismerése, stb.

Mindenesetre egyet tudok, amit tanulságként vonok le az elmúlt két hét első feléből: többet nem megyek családdal sehova ilyen hosszú időre. A két gyermekem nem ide értendő, természesen, mert őket minden nyáron elviszem valahová, de ha egyedül, akkor úgy (vagy esetleg az aktuális pasival). De a többiek valahogy nem hiányoznak majd …

Készült pár fotó is. És örülök a gépemnek, mert szuper kis masina. Nem került százezerbe vagy többe, de remek minőségű képeket lehet vele készíteni, ha rájön az ember a csínjára-bínjára. (És én még nem jöttem rá, és így is …) Ki szerettem volna tenni egy párat gyorsan, de oly nehéz a választás, ezért majd … máskor.

Szóval, elmúlt.