Tegnap este megnéztem az Egy gésa emlékiratait. Tetszett. Arra már nem emlékszem, mennyire kerültem a könyv hatása alá, de most a film rendesen nyomot hagyott. Bár még csak reggel van.

Meghallgattam a kapott CD-t. Végig. Mindig is tudtam, hogy fontos megbocsátani másoknak, és leginkább magamnak. Meg az utóbbi időben az ítélkezésre is oda-odafigyelek. Hogy nem kellene tennem senkivel és semmivel. Ha minden gondolatomat végig kísérném egy nap, rájönnék, hogy kb. 80 százalékuk ítélkezés: jó, szép, rossz, csúnya, stb.

Az egyik legnehezebb dolog, szerintem, önmagamnak megbocsátani. És van még egy dolog, amiért nehéz. Szerintem valahol nagyon mélyen gyökerezhet bennem az eredete, mert a többit csak következménynek érzem.

Abbe jutott eszembe a megbocsátás technikájánál. Ő is valami ilyesmit játszatott el velem az első és utolsó találkozásunkkor.

Bár minden embernek érdemes lenne meghallgatnia ezt a CD-t, de azt tudom, hogy legalább három ember kezébe szívesen belenyomnám. De Neki biztosan bele fogom.