Péntek este egy kellemes masszázs után indultunk táncolni. Elég sokan összejöttünk, hogy gyakoroljunk. Persze Vele táncoltam a legjobbakat. Az est végére befutott egy másik kedvenc táncpartnerem, és lehet, hogy nem esett Neki jól, de “Ádám”mal táncoltam az utolsó táncot is.
Az est folyamán odajött hozzám az egyik haladó srác, és kérdezte, lenne-e kedvem táncolni másnap – nézők előtt színpadon. Miért ne? – gondoltam, hiszen egyik vágyam volt egy bemutató előadás résztvevője lenni.
Így másnap kora délután parneremmel – egy viharos és szevedélyes éjszaka után – elsétáltunk a megbeszélt helyre, és kevéske várakozás után a három salsa páros előadta, mi is egy igazi salsa körtánc, illetve páros tánc. Nagyon élveztem, és csak egy ici-pici drukk volt bennem. A zene és salsa annyira feloldja bennem a gátlásokat, hogy az sem zavar, ha százan vagy akár több százan is nézik, hogyan táncolok. Persze mindig is a fiúkon van a legnagyobb teher, hiszen nekik kell levezetni a lépéseket, a lányok “csak” körül táncolják őket.
Szép szombatunk volt. Főztünk (segítettem krumplit pucolni), beszélgettünk, együtt voltunk és élveztük egymást. Aztán mondott rólam valamit, ami elkomolyított egy kicsit, és ha nem következik az a Gipsy Kings dal, amire azt írtam valakinek, mikor megmutattam neki, hogy jót tudnék bőgni rá, akkor nem sírtam volna el magam. De megtörtént. Hagyta, sőt … Aztán hozott zsebkendőt, majd elhangzott Tőle egy mondat, ami még soha így szemtől szembe. Nekem jól esett. (Ha már mondatok, akkor még délelőtt mondott kettőt egymás után. Mindkettő a hideg és rideg valóságot vágta a szemembe, de a második mondat bizonyította nekem, hogy tudom, amit tudok. És nekem ennyi elég.)
Szép minden perc Vele. Ő azt mondaná, hogy mert mi saját magunk tesszük azzá. De ennél többről van szó. Tökéletesen egymásra tudunk hangolódni, amikor egymás társaságában vagyunk. A többi tényleg mi rajtunk múlik…