Ültem a buszon, és megkordult a gyomrom. Az éhség olyan hirtelen mart bele, hogy magam is meglepődtem. Így, ha nem is az első dolgom volt, megleptem magam egy két gombócos fagyival. Fahéjas és pisztáciás. Finom volt és pont elég. Még volt időm, ezért kiültem a parkba, és az olykor-olykor előbukkanó napocskával süttettem magam.

Lassan elindultam az órára. Az utamba eső boltban vettem ásványvizet, ahogy egy tapasztalt salsáshoz illik. A kezdők jó része már megérkezett a terembe. Lepakoltam, folyó ügyeket elintéztem, és alig vártam, hogy megszólaljon a zene, magam is beálljak közéjük férfit táncolni. A régi figurák egész jól mennek, és az egyik lány újfent megdicsért: Te vagy a legügyesebb fiú. A lányok közt egész biztosan, mondtam egy vigyort megeresztve. Az új lépéssorral nekem is meggyűlt a bajom, de ahogy a közmondás is mondja, gyakorlat teszi a mestert. És ha ma lesz alkalmam a gyakorlásra, akkor ez is menni fog profin.

Amíg nem ismeri az ember lánya a másik oldalt, addig csak a férfiak ritkán elhangzó bírálatából és tanácsából építkezhetik, hogyan is kellene egy nőnek salsát táncolni. Nos, a kezdők azok … kezdők. Akár fiú, akár lány az illető. És még nagyon-nagyon meglátszik, ki mit hoz a hétköznapokból. Az egyik olyan, mint egy szilárdnak látszó hab, aztán, mikor a kezembe kerül, szétfoszlik. Mintha a semmit vezetném. Van olyan lány, aki ritmusra táncol, viszont lehetetlen irányítani, mert kemény, mint a kő. Két legrosszabb van: aki nulla ritmus érzékkel táncol, és még vezetni sem lehet, mert lép jobbra-balra; vagy aki irányítható, letáncol mindent, de olyan unottan, fapofával, mintha nem is lenne ott, csak a teste, az is csak dísznek, jelképesen. (Csak remélni tudom, hogy én nem voltam ilyen csalódás … )
Hát… kíváncsi vagyok a fiúkra, azok milyen anyagból vannak. Talán ma sikerül egy-kettővel táncolni, márcsak a tapasztalatszerzés kedvéért.

Nos, a saját órámon már lányként roptam a táncot. Szeretem ezt a társaságot. Annyi jó fej van köztük. És van olyan is, akivel nem táncolok örömmel. Mert ittasan jön. Leginkább a szaga zavar. Eleinte nem törődtem vele, de aztán azt vettem észre magamon, hogy azon szurkolok, ne vele kelljen egy-egy lépéssort gyakorolnom. A tanárral annál szívesebben táncoltam. Persze minden figyelmem arra irányult, hogy előadjam a tökéletes táncpartnert: alkalmazkodó, mégis van tartása, a tánclépéseket nem téveszti, ritmusra lép, és mindent kilép.
Amikor vége volt az órának, akkor éreztem, hogy az alsó lábszáram izmaim rendesen elfáradtak. Bár szívesen sétáltam volna a kellemes levegőjű estében, az egyik kedvenc táncpartnerem éppen hazafelé indult, és felajánlott egy fuvart. Nem mondtam nemet.

Az este további óráiról csak annyit, hogy … hm… sokszor elhangzott a “finom” szó.