F.M-mel beszélgettünk arról, milyen érdekesek és furcsák az emberi kapcsolatok, különösen a férfi-női. Például mindkettőnknek van olyan exe, akivel jóban vagyunk, de valahogy nem tudunk zöldágra vergődni. Mikor már elintézzük magunkban, hogy ez egy laza barátság vagy még az sem, akkor megérzésszerűen jön egy hívás vagy egy email tőlük, ami visszafordít bennünk bármilyen elhatározást és lezárást.
Valaki olyan nyitott könyv számomra, hogy … elég egy-két mozzanat, és máris mindent tudok róla. Azt, hogy kivel és mikor, merre és hogyan. Pedig még nem is beszélek vele. Csak a beérkező jelek árulnak el sokat róla, meg az intuícióm.
Aztán itt van az, aki nem tud túljutni a velem való ügyén. Nem is kell, mert a szerelmeket nem könnyű elfelejteni, és a helyükre pakolni. Eleinte furcsáltam a dolgait, aztán rájöttem, hogy szüksége van arra, hogy olykor-olykor megjelenjen az életemben, és bele próbáljon avatkozni. Nekem az a feladatom, hogy elfogadjam, és – bár van arra késztetés bennem, hogy kissé leereszkedően megsimogassam a buksiját – így szeressem.
Vannak olyan férfiak, akik iránt megmagyarázhatatlan szeretetet érzek. Az egyiket szívből jövő öleléssel üdvözlöm, ha találkozunk, a másikkal elbohóckodok (erős erotikával fűszerezve), a harmadikat csodálom, figyelem, és nem tudunk egymással mit kezdeni. Kerülgetjük egymást, ha találkozunk. Örülünk a másik felbukkanásának, de még nincs “beskatulyázva” a kapcsolatunk, mint az előző kettőnél.

“Beskatulyázás”: biztonságot jelent az emberi játszmák kiszámíthatatlan és nagyon is kiszámítható zűrzavarában.

S van olyan férfi is az életemben, akivel barátságot építgetünk a közös érdeklődés égisze alatt, de szerintem, ha úgy hozza a sors, egy fergeteges közelebbi kapcsolat lehet még belőle félre dobva a barátságot. Az idő eldönti.