Meg voltam arról győződve, hogy csak benyúlok a szekrénybe, kiemelem a kapcsos irattartó dossziét, és ott vannak a lakcímkártyák. De nem. Éjjel feltúrtam az összes szekrényem, az összes iratos dobozom, átvizsgáltam a régi táskáim, és … semmi. Helyére pakoltam a számlákat, az egyéb iratokat, és továbbra is … semmi.

Reggel friss fejjel átkutattam az egyik gyanús szekrényt. És – bár rendet raktam – semmi.

Beérve a munkahelyemre egy gyors telefon, és megbeszéltem az illetékessel (protekció), hogy fogadjanak még kora délelőtt a Hivatalban új lakcímkártyák létesítése címén. Így nem lesz gond, hogy az útlevelet a kölyköknek meg tudjam még ma csináltatni.

Minden simán ment. Azt csak halkan súgom meg, hogy a kisebbik lakcímkártyája az enyém és a személyim közé volt beszorulva a táskámban. A nagyobbiké még mindig sehol.