Ha most meg is fogom fogalmazni, mi minden történt az elmúlt két napban, akkor a szó és gondolat özönt máshová eresztem meg. Ide az kerül, ami onnan kimarad.
Pénteken a munkában igyekeztem időben végezni. Just in time fejeztem be, és rohantam a buszhoz. Majd az állomásra annak reményében, hogy kapok helyjegyet. Napoztam egy kicsit, mielőtt a vonatra felszálltam. Meleg volt rendesen…
Nagyjából sejtettem, hol a szállás, és bár egy kicsit elnavigáltam magam, hamarosan pakolhattam ki a csomagjaim. Nem bántam, hogy az első este nem kell megosztanom senkivel a szobát. Olvastam a Kimet, majd 10-kor takarodót fújattam. Magammal.
A tájékozódási képességemmel mindig meg voltam elégedve, másnap is, amikor a stílus óra helyszínét kerestem meg. Viszont az idő érzékem hagy még kívánnivalót maga után. Csak egy órával hamarabb érkeztem meg. Nyehe! Azt hiszem, a környéken az összes kirakatot ismerem már…
Az órák remekül sikerültek, élveztem minden lépést.
Nem is fizikailag fáradtam el, hanem valamiért megviselt az ebéd, így alig vártam, hogy vízszintesbe kerüljek. Pedig szívesen elmentem volna bóklászni egy kicsit valamelyik plázába. Szóval utamat a szállás felé vettem, lefürödtem, bevackoltam magam az ágyba, s néhány kellemes gondolatképpel (csütörtök éjszaka – hüm-hüm) álomba szundítottam magam. Ja, azt ne hagyjam ki, hogy visszaérkezésemkor még szobát kellett cserélnem. Ha nem lettem volna fáradt, akkor jót röhögök az egészen, de akkor egy kicsit nehezen vettem a lapot. Ugyanis előző este a folyosó egyik végén lévő szobát kaptam, és a másik végén lévő mosdót, wc-t jelölték ki nőinek. Mire szombat délután visszabaktattam, megkaptam a másik végén lévő szobák egyikét, és javítva a péntek esti hibát, közölték, hogy a női mosdó és wc valójában az eminneni végén van a folyosónak. Szóval egy szemet sem jártam jobban a cserével. Ugyanannyit kellett battyogni, ha pisilni támadt kedvem.
Az esti buliról szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Pont annyit táncoltam, hogy még nem estem össze.
És sikerült annyit aludni is, hogy nem álomszuszékként táncoltam végig a vasárnapi órákat. Viszont a lábam rendesen tiltakozott a kiképzés ellen, így néhányszor le kellett ülnöm, hogy pihentessem.
Bár remekül telt el ez a két nap, vágytam haza.