Két lovat nem lehet megülni egyszerre egy fenékkel. Nem. Ez így igaz. Viszont én többet ülök. Benne van a véremben. A kíváncsiság, a kihívás, az izgalom, a bizonyítási vágy is vonz, mikor egy újat bevállalok. Mert tudom, hogy meg tudom csinálni, és akkor nekem milyen jó lesz.

Lehet, hogy így nem lesz valamelyik tökéletes, hiszen én sem vagyok szupernő, hogy a figyelmem minden feladatomra 100 %-ban oda tudjam tenni, és ha valamit elhanyagolok, akkor van egy kis bűntudatom is, de aztán vállat vonok, és úgy vagyok vele, hogy ezt hozta az élet, és kész.

Úgyhogy élni fogok ezentúl is a lehetőségekkel, és ami beválik, az marad, ami nem, azt hagyom eltűnni a sűlyesztőben.

Igen, most világosodott meg! Számomra mindig is az volt a mottó: a változatosság gyönyörködtet. Az egyhangúságot, a monotonságot hosszú távon nem bírom, ami a feladatokat illeti. Talán ezért sem tudnék megírni egy regényt, mert már az első fejezet után megunnám, és otthagynám. Már az is nagy eredmény, hogy a blogot két és féléve írom. Úgy tűnik,  ha aprónként megoldható, az íráskényszer erős hajtóerő.