Még visszhangzik bennem a tegnap este. A salsa itt dobol vérré válva az ereimben. Talán emiatt formálódtak tánclépéssé a lépteim.
Nagy lendülettel jöttem ki az ovi kapun. A mozgásom felidézett bennem egy filmrészletet. Az egyik kedvencet. Életben maradni. John Travolta a Bee Gees dalra megy az utcán. Azt hiszem, ez a zárókép. Nem esküdnék meg rá. De ezért a pár másodpercért végignézném mindig a filmet. Talán ez jelent valamit annak ismeretében, hogy mennyire imádom a táncot nézni is, művelni is.
Van még néhány ilyen filmes pillanat, amit szívesen megnézek újra és újra. Mert adnak nekem valamit. Érzést, gondolatot…. Pl. amikor a Dirty Dancingben először felmegy a lány a pasihoz, odaáll elé, hogy táncoljanak. Vagy a Vadorchideák elsőrészében Micky Rourke egyik, de annál kifejezőbb pillantása a későbbi feleségére. Hogyis mondjam? Bugyi nedvesítő tekintet…
Pillanatok. Mindent eldöntőek. Amikor visszavonhatatlanul le lesznek osztva a lapok.
Na és akkor mi van?
Nehogy ráeszmélj egyszer, hogy, -“áprilisi tréfa volt a csók mej(?!) a számon égett…”
Aurél! Kedves Aurél! Néha nem értelek.