Versikém még jó régről. De milyen találó a mostani helyzetemet illetően. Jövőbe látás ??? (mert akkor, amikor írtam, per pillanat nem voltam szerelmes. Csak ihletett. De szerintem egész jól sikerült. Azért most már nem vállalkoznék versírásra. Maradok a bloggolásnál.

Most olvastam bele a tminfo egy újabb írásába. Mélyen érintett.

“A szeretet az erő jeleit kutatja. Azt nézi, hogy a másik mennyit jutott ez idáig előre, és nem azt, hogy mennyit kell még mennie. Mily egyszerű dolog mindig szeretni, és mily kimerítő dolog mindig csak hibát találni! … Mindig az érinti meg legmélyebben a másik embert, amit teljes szívből végzünk. Nem a testünk mozgása vagy az elménkben lévő szavak közvetítik a szeretetet. Szeretetünk a szívből egyenest a szívbe tart.”

Foglalkoztat a szeretet kérdése. Kicsit meg is vagyok hasonulva. Azt mondom, hogy szeretem a férjem. De nem mint férfit. Viszont azt is érzem, hogy nem tudom még korlátlanul szeretni. Vlmilyen gát vele szemben előttem, bennem van. S nem érzem a ő szeretetét sem, ami pedig elméletileg létezik. Vagy csak már nem akarok tudomást venni róla? Mi késztet arra, hogy eltávolodjam tőle? És mi vett arra rá annak idején, hogy elfogadjam őt, és szeressem?? Az utóbbi kérdésre valószínűleg a válasz: akartam, hogy vlki szeressen, és én is akartam ezért őt szeretni. Semmi szikra, semmi őrületes szerelem. S azt hittem, akartam hinni, hogy ez így elég lesz. Hát nem. …  vlmi megváltozott bennem, vagy én cserélődtem ki kompletten 7 év alatt (ahogy tudományosan leírják: 7 év alatt az ember teljes sejtállománya kicserélődik), s ezzel együtt eltűnt az a részem is, ami akarta ezt a kapcsolatot. Hát ez nem volt örök. …

Mi örök? Semmi és minden. … a szeretet. De akkor miért nem akarom már ezt a házasságot, és őt? Ha olyan egyszerű szeretni? Na, ezt mondja nekem meg valaki!