Már nem először érezte. Táncolt. Éppen valaki mással. Ő pedig megjelent. Rápillantott, és az összes erő kifutott a lábából. Hirtelen keverte a lépéseket, és legszívesebben a partnere kezébe kapaszkodott volna, hogy tartsa meg. A szíve hevesen dobogott, a ritmusa keveredett a zenéjével. Az agya kikapcsolt, és mintha egy masszába került volna, ami elsodorja a külvilágtól. Hogy nem gabalyodtak össze a lábai, csak annak volt köszönhető, hogy a partnere tisztán és határozott mozdulatokkal vezette. Már nem tudta, mit lép, csak arra koncentrált, hogy ne essen össze. Félve pillantott ki a többiek felé. Akarta is látni Őt, és nem is. Rohant volna hozzá, de marad.

Csak akkor oldódott a belső remegés, mikor az első köszöntő csókot megkapta Tőle.