Tűkön ülök. Csinálnám a dolgom, de nem igazán van időm. Itthon. Ma például kb. két órát üldögéltem a munkahelyemen feltett lábakkal salsa zenét hallgatva. Mert nem volt éppen munkám. Ezt az üres járatot remekül használhattam volna arra, hogy a projekten dolgozok. Net még csak-csak lenne kerülő úton, viszont FTP-zési lehetőség semmi. Így … üldögéltem, lazítottam, gondolkodtam (tudom, nekem aztat nem szabad) és bámultam ki az ablakon.

Itt gomolyog bennem. Valami, ami megfoghatatlan. Ködszerű. Kezemmel nyúlnék érte, formáját keresve, és a semmit tapogatom. Feladom. Hátralépek, és távolodni akarok tőle. Hagyni, hogy alakuljon, szilárduljon. Érlelje ki, forrja ki magát, és akkor már tudok vele mit kezdeni.

Ez van.

—–

Délután összefutottam a régi barátnőmmel. Mesélt. Egy befejezetlen történetet. És azt mondta: – Lehet, hogy én is arra sorsra jutok, mint te.

– Csak az a különbség, hogy én egészen más miatt váltam el. Nem örülnék annak, ha pont azért válnál el, mert megcsal a férjed – feleltem. Még hozzátettem: – Én helyedben már rég megtéptem volna a csajt. Ha nem ért a szóból, talán ebből igen.

Meglehet, hogy rossz tanácsot adtam, és rossz stratégiát választanék a helyében. Nem akarom megtapasztalni.