Szeretem a véletleneket. Amikor belebotlok. És utána imádom. Nem tudok betelni vele. Így van ez. Vagy ahogy Abbe mondaná: így megy ez …
-.-.-.-
Már nyugodott le a nap, mikor a játszótérről baktattunk haza. Gyönyörű volt az ég alja. Kék-sárga-rózsaszín ég fehérbe játszó fátyolfelhőkkel. Tavasz illat bolondította a levegőt. Meg engem.
Nem tudok magammal mit kezdeni. Bújom a sablon mintákat, upgrade-elem a pillangószivet, nézegetem a sablonokat, és érzem, hiányzik valami. … Most fonalvéget keresek, mert szeretném meghúzni, hogy a keletkező történettel kiírjam magamból a mesét. Nem találom. Semmit sem találok.
-.-.-.-
Szeretném látni. Szemtől szembe. Hogy tudjam. Azt, amit tudni akarok.
Hááát, állj elé, és tudd meg 😀
Jééé! Ennyire egyszerű lenne?! 🙂
Sokkal egyszerűbb mint gondolnád, csak az emberek kényelmesebbek annál mint ,hogy megtegyék az első lépést…
Tudom, hogy egyszerű. Nem is ezzel van a gond. Sőt! Gond sincs. Csak várok az alkalomra. 🙂
“Amit ma megtehetsz….”
Jó, jó, jó! Értem én. Teljesen igazad van, és én is így gondolom. De tényleg.
Mindent megteszek azért, hogy az a bizonyos alkalom létrejöjjön. Nekem elhiheted. 🙂