Néha nem is árt, ha nincs pénz a telefonáláshoz.
Legalább mérleget készítek: mi fontos nekem, mit szeretnék, hogyan tovább, meg ilyesmi. Új alapokra helyezés, aztán majd meglátom.
Mindenesetre eldöntöttem valamit, amiben hezitáltam. Ó, nem nagy dolog, csak egy hétvégi program.
Önzőnek kell lennem. Csak azt és úgy csinálni, amit és ahogy én szeretnék/-m, ami nekem jó, amit élvezek, és amíg élvezem.
És azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam. Igaz, múltról, elmúlt dolgokról, szerelmekről van szó, de van mire emlékeznem. Ez alapján tudom, hogy bár fájdalommal is jártak, de nem akarom alább adni.
Vele ébredni, és azzal az érzéssel csinálni végig a napot, mintha mellettem lenne. Úgy aludni el, hogy édes legyen a gondolat, ami az utolsó. Mert róla szól. Ha ránézek, ha megölelem, akkor tudjam, itthon vagyok. Olvadjunk fel egymásban. A szemében lássam a lényét, a szívét. Mert előttem nem akarja eltitkolni, nem bújik fal mögé. Nekem adja magát, mert tudja, hogy nálam biztonságban van. Mert szeret. Nem fél szeretni.
Nem akarok félni. Mert a félelem megöli a szeretetet. A szerelmet.
Odaadó akarok lenni. Odaadni magam: tessék, itt vagyok! Lássad a szememben az igazságot, a szerelmet! Önként adom. Neked!
Nem akarok mérlegelni, mi lesz holnap, egy év múlva. Nem akarok lassítani. A holnap az már holnap van. Most pedig most. Most akarok szeretni, szerelmes lenni! Csak engedje …
Túlságosan beleéled magad a dolgokba , próbálj minél többet meditációban lenni ,és hagyni fogsz mindent hogy magától megtörténjen, nem pedig “saját” döntéseiden gondolkozol.Én különben azért értékelem az éjjeli tehnikát, mert nagyon hanyagolom a programot, (napközben) időelfoglaltságra hivatkozva…
Igen, beleélem magam. És nekem így jó.
Akkor szép álmokat.
Istenem, olyan rohadt egyszerű : nem gondolkodni, tenni. Ha egy pillanatra jó, már megérte. Ne mérlegelj, légy odaadó, ha az akarsz lenni. Én szorítok Neked!
Úgy ismersz engem, hogy nem vagyok odaadó?
Nekem ez megy. Csak nem mindig hagyják.
Nofene, milyen ellenállásba ütközöl?
Önellenállás. 🙂