Néha késztetést érzek arra, hogy a fejrészbe a blogcím alá kiírjam: “Egy szavamat se hidd, mert csalok!”
Ezért is adtam azt a címet a blognak, amit.
És most csúnyán nézek magamra. Mert már illene az ágy felé baktatnom, hogy a párnára hajtsam a buksim, és várjam a bekábulást. Ehelyett hallgatom a zenét. A Zenét.
Hülye helyzet ez az egész. Úgy leírnék mindenfélét, ami idebenn van, és nem tehetem. Nem lehet mindig a virágnyelv mögé bújni. Néha nehéz a mondanivalót átfogalmazni rózsává, nárcisszá, tulipánná vagy esetleg hóvirággá.
Egy pohár van előttem. Kívánkozik belé a tiszta víz. Talán majd holnap. De lehet, hogy addig meggondolom magam. Volt már ilyen.
A francot!
már megint az a hülye gondolkodás! Ülj neki, és írd ki magadból!
megint.
másnap lett, és meggondoltam magam.
megint.
egyszer ezért el leszel fenekelve, ugye tudod? 🙂
Virtuálisan? 😛 🙂