Fáradt szemekkel bámulta a reggel ébredező világosságában fürdő plafont. Olyan üresnek érezte magát, mint egy évszázadok óta nem használt boroshordó, ami már-már recsegősre száradt. Egy kérdés zsongot fekete légyként odabenn: ezt akarta?

A múlt este még úgy tekintett a lányra, mint a legjobb barátjára. Minden egyszerű volt vele. Egy rugóra járt az agyuk, félszavakból is megértették egymást. Talán ez tévesztette meg, és akart többet. A csókot folytatás követte, a ruhák lekerültek, de nem lobbant a tűz. A simogatás rutin volt, a szeretkezés szikra nélküli. Szinte fájt.

Oldalt fordította a fejét, és figyelte, ahogyan a lány még szuszogva alszik. Érezte, hogy valami elveszett. Az, ami oly csodálatos volt köztük. Az érintés, a múlt éjszaka elmosta. De legalább már tudta, hogy még sem ő az, aki társa lehetne éveken át. Egy halvány csalódottság futott át rajta.

Nem akarta megfejteni a miértet. Azt, hogy így már miért nem működtek együtt. Szerinte egyszerű a magyarázat: nem illettek össze. A teste úgy tolta el a lányét, mint két mágnes azonos pólusa a másikat.

Mondatok formálódtak az agyában. Fogalmazta, hogyan fogja ezt a lánynak elmondani. Érezte, hogy női könnyek nélkül nem fogja megúszni. De nem hazudhatott neki egy napnál sem tovább.

Felült, és kiszállt az ágyból. Átment a fürdőszobába, hogy forró vízzel mossa le magáról az éjszakát. Már a következő napokon járt az esze, mikor a vízcseppeket dörzsölte le a bőréről.