Tegnap szóbakerült, hogy egy művész nem minden alkotása remekmű. Idézett valakit, aki szerint a legjobb művek nagy érzelmekből, illetve szenvedésből születnek. Erre vágtam rá, mintegy megvilágosodásként, hogy igen, ez így van nálam is. S nem kis szerénységgel párhuzamot vontam a nagy művészek és a saját alkotói tevékenységem között: ha szerelmes vagyok, akkor versekre ihletődöm meg, ha pedig kínlódom itt benn, akkor keletkeznek a ‘töredékek’. Ha pedig kiegyensúlyozott vagyok érzelmileg, akkor a lakást csinosítom, és/vagy kézzel alkotok különböző dolgokat.

Erről jut eszembe. Gimiben írtam meg első verseim. Nem is tudom, hanyadikos lehettem. Valahogy az egyik osztálytársnőm kezébe került az a füzet, amibe leírtam vagy kettőt-hármat (nem mintha több lett volna). Nagyon megtetszett neki az egyik, és mivel ő zenét tanult, meg akkoriban a zeneszerzésnek is hódolt, elkérte a verset füzetestül, hogy majd dallá formálja. Odaadtam. Mai napig sajnálom, mert azóta sem a füzetet nem láttam, sem a “kész” dalt nem hallottam. Viszont kíváncsi vagyok a versre.