Kutakodni az emlékek és a dalok közt olyan, mintha elvesznék egy gombolyag halmazban. Színesebbnél színesebb fonalgömbök várják, hogy megragadjam őket. Csak őket, mert ők a legszebbek, a legizgalmasabbak, a legédesebb vagy a legszomorúbb emlékek. Ha az egyiket megfogom, felvisít a másik: “Miért pont őt??? Én szebb és kedvesebb vagyok. Nézd a színeim! Az én árnyalatom sokkal csábítóbb, mint az övé.”

Így hogyan tegyek különbséget egyik és másik között?

Nem nagyon tudok kiragadni egy-egy dalt. Legfeljebb előadókat. Ezért bocsánatot kérek.

Rick Astley – Könnyed, kommersz dalaival – meg búgó, mély hangjával és barna szemeivel – lopta magát a szívembe. Tini korom nagy kedvence volt ő.

Bonanza Banzai – Induljon a banzáj! – Először videóklipjüket láttam. Aztán lett a három fiú a kedvencem. A fekete korszakom kezdetét ők jelentették. Ákos első szóló albumával le is zárult a BB-korszak, amit felváltott a

Depeche Mode – Örök szerelem. Mivel én a 91-92-es években találkoztam először a dalaikkal, így a Songs Of Faith and Devotion c. albumukkal szerelmesítettek meg. Angliába érkezvén feltett szándékom volt, hogy az összes megjelent kazettájukat beszerzem. Majdnem sikerült. És természetesen nem hagyhattam ki a Wembley Stadion beli koncertjüket sem annak ellenére, hogy az éven (1993) nyáron már Bp-n tomboltam egy kiadósat az élő zenéjükre. A tavaly júniusi is egy Élmény volt.

No – A folyónál – Az albumot az első szerelmemtől kaptam ’94-ben a születésnapomra. Kiküldte nekem Angliába. Hallgatva a dalokat üzenetnek éreztem. Sokat jelentett nekem akkor és később is.

PUF – A bál – Az egész album szól a lelkemhez. Régi bulik emlékei rémlenek fel. Majd az olasz srác. Másoltam egy kazettára való kedvenc zenét neki, és köztük volt két-három PUF dal is. Mivel az előadókat és a dalok címeit magyarul és angolul is ráírtam a borítóra, rákérdezett az együttesre. Kik és mik ők, mert neki ismerős a nevük. Náluk szinte kötelező olvasmány Molnár Ferenc Pál utcai fiúk c. műve.

Sok dal jött és ment a következő években. Talán

Celine Dion – Falling into you c. albumát emelném ki. Először az egyik unokatestvérem mutatta a kazetta borítóját nekem, mert neki akkoriban nagy-nagy kedvence volt. Első közös mozink volt a volt férjemmel Robert Redford és Michelle Pfeiffer filmje, aminek egyik dalát (Because you loved me) erről az albumról választották. Hm.

Eros Ramazzotti – L’ombra del gigante – Akkoriban hallgattam ezt a dalt és az albumot, mikor a volt párommal megismerkedtem. Ahogy a többi kedvencet, ezt is kifulladásig nyúztam a lejátszóban. Az olasz nyelv zenéje mindig felkavar ott legbelül. És ha pont Ramazzotti énekel e nyelven, akkor bizony a szívem az olaszoké.

Arab zene – Van egy dal. Ez, amit belinkeltem. Mióta tanultam hastáncot, nekem ez a kedvencem. Nem tipikus hastánc dal, de erre táncolok a legszívesebben. Számomra több érzelmet jelenít meg: szerelmet, szomorúságot, mérhetetlen boldogságot, életörömöt és fájdalmat.

Salsa – Ha olvastad az elmúlt hónapokban a blogom, tudod, mit jelent nekem maga a tánc és a zene. És, hogy mit adott: szabadságot, örömöt, szerelmet.