Nem sokat aludtam. Negyed kettőkor feküdtem le.

A salsa buli részemre kicsit döcögősen indult, de az utolsó óra mindent pótolt. Valahogy így jött össze. Az utolsó két számra sikerült egy – haladós – srácot felkérnem, és bár nem voltak tipikus salsa dalok, de annál ismertebbek, mégis egész jól kijött minden lépés, és annyira élveztem.

Egyszóval szívesen ásítozom most itt a gép előtt így hajnalban…

Hazahozott az egyik férfi. Beszélgettünk. Azt mondja, hogy a társastáncot tanuló lánya buzdítására kezdett salsázni. A lánya szerint botlába van. Áh! Az nincs. Vagy már nincs. De még botkeze az van. Nem nagyon megy még neki a vezetés.

Az est pozitívuma még, hogy újra beszélő és táncviszonyban vagyok az egyik nekem ‘udvarló’ pasival, aki kicsit feltűnően került engem az utóbbi időben. Mióta látta, hogy Ő meg én együtt vagyunk. Mivel Ő dolgozott, így egyedül mentem, s talán azt gondolhatta, hogy … vagy azt, hogy … Úgy is az a lényeg, hogy újra táncolunk.

Az egyik kedves táncpartnerem – és ezentúl személyi fotósom – kezembe nyomta a fényképezőgépét, mert éppen ment táncolni: vigyázzak rá, meg nyugodtan kattingathatok. Na, bolond leszek nem használni egy jó kis gépet! Aztán az lett belőle, hogy velem akart egy srác fényképezkedni, meg összehozták spontánul, hogy a fő-fő tánctanárral is le legyek fotózva. Szóval van, illetve lesz olyan kép rólam, amin úgy össze vagyunk karolva, mintha ezer éve ismernénk egymást. Én őt igen, ő engem még most sem.

A képeket szigorúan be fogom hajtani kedves fotós kollégától, ugyanis ez a gép a varázsgép: minden fotó jól sikerül, amit vele készítenek rólam. Lásd iwiw kép!

És most jut eszembe, hogy lesz olyan képsorozat is, amin táncolok. Wow!

Sóval és borssal, a tegnapi napom kitűnőre sikeredett. És most lássuk a mait! …