Úgy látom, a kialvatlanság mint állapot üldöz. Mikor végre úgy érzem, hogy sikerült minden törlesztésemet letudnom, jön egy éjszaka, mint például az elmúlt, és megint, újra mosott szarként karikás, lecsukódásra kész szemekkel üldögélek a gép előtt. Wow! Ez vagyok én!

Álmaim emlékképei egybemosódnak utóízt hagyva maguk után. Annyira jó volt a tegnap este, hogy még az álmaim egyikébe is belemászott.

Nem szoktam már olvasni azt a blogot. Anno rendszeresen látogattam, eleinte a lenyűgözöttség hajtott, aztán a szájbiggyesztéssel vegyes kíváncsiság. Ma már csak néha lapozok oda. Elismerem, hogy nagyon kifejezően és fantáziadúsan ír a blogger, de nekem túl … csinált. Túl … mű. Ritka, hogy őszintének és … valódinak tűnik az írása. Bocs.

Persze akkor nem találom meg a műanyag gránátot, meg mindenféle harci kütyüt, amikor kéne. A farsangra. De még valószínűleg lesz egy utam haza, ha kell valami ünneplő jellegű ruha a gyereknek. Ha maradhat jelmezben (katona), akkor … nem kell magassarkú cipellőben hazavágtatnom.

Azért eléggé májhízlaló hallani egy nő szájából, hogy jó csaj vagyok. De ezt már említettem, ugye? Csak azért írom megint, mert tegnap újra megkaptam. Úgy spontánul. Na, muszáj ilyenekkel növelnem az önbizalmam.

Jelenleg az a legnagyobb gondom, hogy magassarkúban vagy a majdnem lapos tánccipőmben táncoljam végig a szombat éjszakát. Egyik nőies, a másik praktikus és kényelmes. Így már elég hülyének és költőinek hangzik a kérdésem, gondom, ugye?

És van egy dal. Van. A legszebb, amit eddig tőle hallottam. Még mindig mesél…