Mikor a idegen mobiltelefonszámot láttam a teló kijelzőjén, tudtam, sok jóra nem számíthatok. Az oviból hívtak, hogy gyermekem bepöttyösödött. Bárányhimlő. Munkát befejeztem, főnököt értesítettem, oviba elbuszoztam, majd ott meggyőztem a Pöttyöst, hogy nem a doktornénitől lesz bárányhimlős, hanem már eleve az, túl sok mindentől nem kell tartania.

Sorunkat kivártuk, elviseltem a dokinő morcosságát. Azóta nem vagyunk nagy haverok, mióta lazán kezelem a státusz vizsgálat éves időpontját: akkor viszem őket, lehetőleg egyszerre, amikor nekem kedvem van. Bocs, de ez van. Az oltás fontos, de minden fajta méricskélés felesleges addig, amíg én egészségesnek látom őket.

A főnök nem repesett a boldogságtól, mikor bejelentettem a táppénzes otthon létemet. Alkudozni kezdett, hogy legalább a napi rutindolgok miatt menjek be délelőttönként. Megállapodtunk, hogy pénteken értesítem arról, hogy tudok-e részmunkaidőben bemenni a jövőhéten vagy sem. Ugyanis van egy másik gyermekem, aki nagy eséllyel lesz napokon belül bárányhimlős. Ki tudja, milyen súlyos formában jön ki rajtuk?

Anno másfélévesen én a rózsahimlő után zsinórban kaptam meg a báránypöttyöket, és rendesen elterjedtek rajtam. Mindenhol volt viszkető pötyi, még ott is. Leginkább a szemeim épségéért aggódtak, mert a szemfehérjéimen is kijöttek. Pár napig nem nagyon aludtam én sem, és Anyu sem. Szerencsére erre már nem emlékszem, csak Anyu elmondása alapján tudom a részleteket.