Megkérdezte az egyik ebédpartner-hölgy, akinek csak egy gyerkőce van, hogy a két gyermekem közül melyik a szívemhez közelebb álló. Meglepődve néztem rá, és kifejtettem, hogy mind a kettő a maga módján. Egyformán szeretem őket, még ha ez közhelyesnek is tűnik.
Mikor még nekem is csak egy gyermekem volt, nehezen tudtam elképzelni, hogy hasonlóan fogok tudni egy másikat szeretni. És igen, tudok! Ezért nem értem azokat az anyákat, akik a több gyermekük közül egyet kiemelnek, és őt tartják kedvencnek.
Meglehet, hogy egy kívülállónak úgy tűnik, hogy a nagyobbikat esetleg jobban szeretem, mivel a kisebbikkel látszólag több bajom van, többet panaszkodom rá. De nincs így. Az egyik ilyen, a másik olyan egyéniség. Ettől függetlenül szeretem őket. Mert a gyerekeim.
ez én voltam?
Kicsoda? Aki megkérdezte?
Dehogy! Az egyik munkatárs itt a cégnél.
húúúúú, de megkönnyebbültem. szoktam ám én is ilyeneket kérdezni. de nem bunkóságból, csak mert érdekel. mert egyszer nekem valaki azt mesélte, hogy ahogy megszületett a második gyereke, az előzővel kapcsolatos mindennemű érzése elmúlt. és már nem tudta szeretni többet soha úgy. na hirtelen de sok lett … 😉
Lehet, hogy úgy már nem tudjuk szeretni. CSak másként. Én már nem emlékszem pontosan. Igaz, nekem elég gyorsan jöttek egymás után. 🙂