Úgy tűnik, ez a nap már kevésbé lesz olyan gördülékeny, mint a tegnapi. A vasárnapi program ugrott, mert nincs, ki vigyázzon a gyerekekre. Ugyan felajánlottam egy közös kirándulást az időjárástól függően, de a kérdés még nyitott.

Anyám egy négyszemközti beszélgetésre (nagy lelkimasszázsra) invitált, de egy laza elutasítással kikerültem. Nem ó h a j t o k ú j r a m e g h a l l g a t n i e g y h e g y i b e s z é d e t, amiből csak összeveszés, vitatkozás, és részemről egy nagy bőgés lenne. Persze a téma megint a nagyobbik gyermekem iskolai viselkedése lenne. Meg persze én, hiszen az anyja vagyok.

A gyerek kitűnően tanul vagyis teljesít az iskolában, viszont a magatartása kissé grízes. Makacs, durcás hozzáállás egyes dolgokhoz, volt, hogy nem akarta a feladatokat megcsinálni, stb.

Ő miatta mentem kedden a kineziológushoz. Tudom jól, hogy a gyermekeim remek visszajelzői az én hülyeségeimnek és lelki állapotomnak. Most aránylag rendben vagyok, de a régen belém beivódott dolgok, helytelen reakciók rajtam keresztül még mindig hatással vannak rájuk. Így a nagyobbikra is. Erre csináltuk az oldásokat. Azt is tanácsolta a kineziológus hölgy, hogy ne kapjam le a tízkörméről a gyereket minden egyes balfékségéért, hanem igyekezzem megérteni, megbeszélni vele. A viselkedéséért egyébként is megkapta már a magáét (szóban kifejeztem nem tetszésem) egyszer tőlem, meg még jobban anyámtól és apámtól, nem kell, hogy agyon nyaggassam a félévi értesítőben írtakért is. Ami végül is doszt ugyanaz lenne.

Most telefonban azért csesztetett anyám, mert a gyerek azt mondta neki, hogy nem is néztem meg a félévi értesítőt. Ja, mert a gyerek nem látta, hogy én átolvastam és aláírtam, akkor nem is tettem meg. Meg valószínűleg arra volt anyám kíváncsi, hogy leb@sztam-e én is a gyereket. A hócipőm máris tele van, pedig egy darab hópihe se hullott az elmúlt pár napban.

Persze, adjanak tanácsot, figyelmeztessenek dolgokra, de nagyon ne szóljanak már bele a gyereknevelésembe, hiszen engem is jól elcsesztek a maguk módján. Most igyekszem helyre rakosgatni a részeim, helyes irányba terelni az életem, és ezzel együtt a gyerekekét is. Épp elég ez nekem, nem kell még, hogy rátegyenek erre egy jó nagy lapát szart.

Már megint egyedül érzem magam.

Frissítés: Jót tett a lelkivilágomnak a csajok társasága ebédnél. Az már sokat jelentett, hogy el tudtam mondani a volt kolléganőnek, mi töri le a bilim fülét. Úgyhogy az életkedvem visszatért, s alig várom, hogy a kis szekrénykét is összeszereljem este.