Megint ellepett a ‘kívülállóság’ érzése. Mint pl. szombat este a Tandemben. Csak néztem körbe, és azt kérdeztem magamtól: Ennyire nem vagyok trendi? Ennyire egyszerű nő vagyok? És azt is tudtam, hogy ha így is van, akkor nem akarok olyan lenni, mint azok a lányok és nők (kivétel az asztalnál ülők).

Jó nekem így a kicsiny világomban. A magam kis dolgaival. A bloggal, a salsával, a gyerekekkel. Vele. Ő azt mondta, hogy mindenki így érez, ahogy én. Lehet, hogy megnyugtatni akart, de nem volt rá szükségem. Tudok mit kezdeni a kívülállóságommal, és nem hajt a birkaság, az extrémitás, a görcsös kirívóság felé. Inkább jelzi: jó úton haladok.

Olyan dolgokat (embereket, tárgyakat, érzéseket, hobbikat, élményeket) akarok magamhoz vonzani, és gyűjteni, amik tetszenek, szeretem és élvezem őket. Mert nekem úgy jó. Most van lehetőségem rá, most jött el az alkalom. Most élhetem meg saját magam. És nem látszólag vagyok boldog, hanem tényleg az vagyok. A zűrös érzelmeimmel együtt. Mert egésznek érzem magam. És egyre egészebbnek.