Két napja mocorog az agyamban egy kérdőjel. Nem értettem egy dolgot. Titkos levelezőtársam már két-három levelében a kompromisszumokba való belemeneteltől akar megóvni. Egyszerűen nem esett le nekem, hogy mit akar ezzel. Most talán igen. Egyszerűen, csak nevethetnékem van ettől az egész ügytől. 

Ahogy nekem most világossá vált ez a kompromisszumosdi, hát… Azt hiszi, hogy én azzal, hogy kedvelem őt ilyen távolságból, ilyen körülmények között, és közben a férjemmel élek meg a gyerekeimmel, kompromisszumot kötök? hát, basszus! ha úgy nézzük, akkor igen. De: én szeretek és kedvelek egy csomó embert. Akkor ne tartsam senkivel a kapcsolatot, vagy hogy gondolja? Határozzam el, hogy mától soha többet nem gondolok rá, meg satöbbi??? Szerelmesedjem bele egy olyan pasiba, akihez soha nem vonzódtam igazán? Ja, és mellesleg még az akarat sincs meg bennem ehhez? Nem, nem, ezt nem értem. 

Kompromisszum akkor lenne ez az egész, ha nem teljes szívemmel fogadnám el ezt az egész helyzetet. De elfogadom, és tudom, hogy a jövő az úgy fog alakulni, ahogy az mindenki számára a legjobb. Ezen nem szabad görcsölni. Bennem már egy szemernyi aggódás és felesleges remény sincs. 

Nem szenvedek semmitől. És nem is fogok. (esetleg a fejfájástól :-))) Jaj! ezen csak mosolyogni lehet!!!!!!!!!!!!