Különös, hogy mennyit változhat egy ember élete, gondolkodása egy félév alatt. És hogy eltűnhet 8 év egy ember – történetesen rólam van szó (ki másról?) – életéből. Voltak események, történések (hiszen emlékszem rájuk: vizsgák, várandóság, gyerekszülés, házvásárlás, stb.), de lelkileg egyszerűen megálltam a fejlődésben. Sőt, ott tartok, ahol 8 és fél éve voltam. A szidhit is 8 éve csináltam, és az nagyon sokat jelentett nekem. De utána megszűntem létezni. 

Most úgy érzem, hogy megint élek. Vagyok. Élvezem nagyon, és tudom, hogy most már mindig így lesz, mert nem hagyom, hogy másként legyen. Ezek után csak jobb lehet. Most is jó, mert boldog vagyok. Csak úgy. 

Minden gond és probléma lassan megszűnik létezni, nem látom őket. És ez furcsa lesz eleinte, …. de leginkább másoknak, mikor látják rajtam, hogy nem aggódom. Mert nem lesz min. Nincs min …. 

Van bennem egy vágy valami iránt, s azt érzem, hogy fontos nekem, de nem minden áron. Ha megvalósul, teljes lesz az életem, ha nem, akkor is. Szóval amellett, hogy bízom a beteljesülésében, elfogadom az ellenkezőjét is. Hiszen nem történik tragédia, ha nem a vágyam szerint alakul majd az életem. Mert az a változat is az enyém lesz, és úgy is boldog leszek.