Jó lenne beszélgetni vele. Ma nagyon felerősödött bennem ez az érzés. Pedig…
Hiszek a sorsszerűségben. Ezért sem szoktam azon gondolkozni, hogy egy férfit miért találok vonzónak, miért érzem azt, hogy akarom a kapcsolatot vele. Persze, tudok mondani általánosságokat: okos, művelt, jó beszélgetni vele, hasonló érdeklődésű, tetszik a szeme, a haja, stb.
Egyre inkább azon vagyok, hogy kiélvezzem az egymásra találás örömének minden pillanatát, s nem gondolok a jövőre. Kit érdekel?! Tudom, én már beszélhetek, hiszen van két gyermekem, valamennyi egzisztenciám, én így is jól elvagyok. Nem görcsölök azon, hogy jaj, egyedül maradok vénségemre, stb. Csak ránézek a 90 felett járó nagymamámra, aki már több mint 20 éve él egyedül, és azt mondom: így is lehet élni. Inkább legyen több apró, egymás után köveztkező öröm az életemben, de azt éljem meg a maguk teljességében, mint egy pár évig tartó, utána meg az unalmas egymás mellett dekkolás.
Igazad van!
Lassus! Az én szempontomból mindenképpen! 🙂
Más: Bevállalod az öt db dolgot, amit még nem tudnak rólad?
Szia Lissza!
Többször láttam Lassust kommentálni!
Ismered személyesen? (már csak a “hangvétel” miatt…)
Aurél! Nem, nem ismerem személyesen. Alig ismerek itt bárkit személyesen. Még Téged sem, úgy tudom. De ha tévednék, javíts ki! 🙂