Álmodtam. Most reggel meditálás után. Leszűkítve a kört négy személyes álom volt. Vele és az egyik volt barátnőjével (akit soha nem láttam még) utaztunk egy autóban. Volt cél, de arra már nem emlékszem. Egy falucskába vetődtünk. Megálltunk a falu boltja előtt, és bementünk ezt-azt vásárolni. Én egy üveg ásványvizet vettem. Mivel nem volt apróm, ezressel fizettem. A kiszolgálócsaj, aki egyben a pénztáros is volt, elkezdett idétlenkedni a visszajáróval. Az idő telt, a többiek visszaültek az autóba. Félszemmel láttam, hogy beszélgetnek, aztán a boltos lányra összpontosítottam, akiről azt hittem először, hogy balkezes kezdő, majd lassan rájöttem, hogy át akar vágni. Mire nagy nehezen megkaptam a helyes visszajáró összeget, az autó eltűnt. Elmentek.

Én kinn álltam az üres falusi, szinte földúton, és nagyon elhagyatottnak éreztem magam. Nem féltem attól, hogyan jutok tovább, viszont nagyon rosszul esett, hogy Ő otthagyott. Annyira szomorú voltam, hogy fel is ébredtem.

Az álmaink az aktuális érzéseink megálmodása. Úgy gondolom, hogy a tudatos érzéseket nyíltan álmodjuk meg egy olyan történetben, ami megfejtéséhez nem kell sok erőfeszítés. Viszont a nem tudatos érzések kódolva jönnek át az álmainkban. Talán azért, mert még nem vagyunk érettek lelkileg arra, hogy tudatos szinten elfogadjuk, megéljük ezeket az érzéseket.

A jós erejű álom (ha egyáltalán van ilyen) is így működhet. Minél meseszerűbb, kódoltabb, annál rejtettebb az üzenet. A megfejtése időbe telik, tehát egy érési folyamaton kell keresztül menni, hogy megkapjuk a választ. Olyan ez, mint a mesevilág. A királyfi is akkor kapja meg a szép leányzót, ha mindenféle próbát kiáll, ergo: egy lélek akkor éri el a célt (lehet ez egy tárgy, életforma, ember, szerelem, tartós párkapcsolat, stb.), ha megérett rá, arra a fejlettségi szintre lépett, ami ahhoz szükséges.

Úgy látom, remekül eljutottam a kályhától a szoba másik végébe.