“Igyunk, hogy legyünk,

Már csak ez jut nekünk!”

Azért csak megihletődöm így is.

Jaj! Ez az este! Így alakulna akkor is, ha nem bontottam volna fel ezt a vöröset? A bizonyos véletlenek így játszanak össze? Hát… akkor mindig borozni fogok.

Ha nem fogadtam volna el a szervező srác ajánlatát egy órája – amit igazából én javasoltam -, akkor most lenne egy egész napos programom vasárnapra. Bár szerintem ez utóbbit akkor is elutasítottam volna, ha nem beszélem le az előzőt. Mert télen semmi ingerem sincsen a kerti összeröffenésre. És egy szilveszter estére fel kell készülni. Lelkileg, testileg. Szépnek és csinosnak kell lenni, nem csak frizura és ruha terén, hanem egyéb területeken is. A kipihentséget ne is említsem! Az ebéd utáni szundimról nem mondok le! S tanulva a mai napból: teló kikapcs, lépcsőházajtó nyitó csengő kiírtva leszen. A szoba ajtómat hermetizálva minden zajtól lezárom. A fülemet betömködöm, a szemem lefedem. Úgy csinálok, mint egy úrikisasszony.

Az esti filmezésnek búcsút intek, mert van jobb programom. Beszélgetés egy kedves férfiúval. Ma este már lelkiztem egyet (megtisztelő, hogy ebben legalább számítanak rám), és most jön a könnyed szórakozás, feltéve, ha az úriember netje stabilizálódik, és nem köpi ki félóránként félórára az msn-ről.

Napok óta az a gondolat pörög az agyamban, hogy néha sokkal könnyebb lenne az élet, ha belelátnék a másik gondolataiba. Ha jobban rá tudnék a másikra hangolódni, és az igényeit megérezni. És így legalább nem lőnék bakot. Mindenki jobban járna. Bárcsak mindig tudnám, mi a helyes! Bonyolult! Annyira az! A szándék, a jobbik fajta, megvan bennem, de ott van az, hogy a másik fél mit gondol, mit érez. A fészkesbe! Az én egyszeregy-az-egy gondolkodásomba oly nehezen fér ez bele! Az egy dolog, hogy nekem van lelki világom meg érzelmi, de hogy másnak is van! Ez tök megbonyolítja a dolgokat.
Úgyhogy … izé.

És nem mondom azt, hogy “he-he!”