Mintha megváltoztam volna. Valami itt belül. Napok, talán hetek óta. Mintha nem én lennék, közben pedig mégis. Tudom, tudom. Panta rhei. Soha nem lesz már a régi. Semmi. És én sem.

Már az álmaim sem a régiek. Minden kusza. Nyomot hagyó. Belefolyik a nappalaimba, és este visszagondolva az aznapra, nehéz eldönteni, mi volt az álom. Az érzések egybefolynak.

Kapaszkodom a billentyűkbe. Nem innen kapom a biztonságot, azt talán sehonnan. Most semmi sem biztos. Minden képlékeny, minden elmosódott.

Talán a zene, de az is érzéseket hoz, ami újabb kavart jelent: vagy mosoly vagy könny.

Vágyok-e valamire? Csak tiltott vágyaim vannak. Más nincsen. És amíg ezek vannak, addig nem is lesz más.

Tegnap este ott botladozott egy srác köztünk. Körben táncoltunk, és bár fogalma sem volt róla, mit kell táncolni, kitartó volt. Kb. egy félóra múlva búcsúzott. Akkor került szóba, hogy egy lány miatt volt ott, aki éppen nem jött el. Egy hete látta meg egy salsa buliban, és csak azért táncolt először életében salsát, mert a lány salsázik.

Hm. Talán mégis vágyom valamire.

Megnéztük a Táncoló talpakat. Nagyon édes a kis pingvin. És jobban át tudtam volna magam adni a történetnek, ha nem kell a gyerekekre rá-rászólni. (a gyerekek miatt érdemes lett volna a dalokat magyarul énekelni.)