Ugye milyenek vagyuk mi emberek?! Ítélkezünk. Bírálunk mindent, ami elénk kerül. Rögtön véleményezzük: ez ilyen, ez olyan. Ez szép, ez csúnya. Ez a legszebb, az a legjobb. Közben pedig minden szép és minden jó úgy, ahogy van a maga nemében. Csak ezt nem vesszük észre, mert a legekre törekedünk, valamint szeretünk bírálni.
Ez csak értékrend. Semmi több.
Ezzel szerintem nincs is semmi baj, legalábbis egy bizonyos fokig. Ha választani kell, pl. egy buta, és egy okos nő/pasi között, akkor valószínű az okos mellett fogsz dönteni, annak ellenére, hogy lehet, a buta leányzónak tökéletes alakja van, és akár egy divatlap címoldalára is kerülhetne. De tudomásom szerint nem igazán rajong senki a sekélyes cicababákért.
Az ítélkezésről meg csak annyit, hogy nem szabad túlzásba vinni, vagy túl magas értékrendet állítani. Ez szintén szerény vélemény volt, mert tudom, hogy szereted. 😀
Óvatosan kell a kérdéshez közeledni…
A csúnya/szép, férfinek/nőnek vannak elképzelt ideáljaik.
Kérdés az, hogy “mennyire járunk a földön”!
Figyeljétek meg magatokat! Ha meglátok bármit vagy bárkit, gondolatban azonnal véleményezitek, besoroljátok valahová: azaz egyből ítéletet mondtok felette.
Kérdem én: milyen jogon? ezzel bekorlátozzuk azt a valamit, vagy azt a valakit.
Tudom, ez az emberek alapvető elsajátított (?) tulajdonsága.
Az elfogadás hol marad?
Nem szabadna minősítenünk, véleményeznünk, de a társadalom erre is épül. Te jó tanuló vagy, – te meg rossz. Te ezért többet elérhetsz az életben, – te meg nem. Korlátozás, ítélkezés, minősítés.
Elfogadás, rugalmasság, szabadság???
“Ellőted az összes töltényedet”!
Most akkor “védtelen” vagyok? 🙂
Lissza, tetszik, nem tetszik, valamilyen szinten minden embert kategóriába kell sorolnunk, illetve ítélkezni kell. Te sem állsz szóba minden emberrel, én sem, és szerintem senki sem. Mert így törvényszerű, mert megszokássá vált, nem tudom. De ezt el kell fogadni.
Persze ez így van. De én úgy gondolom, hogy nem kell, csak ezt tanultuk, és ezt tesszük automatikusan. Mert ez biztonságot ad nekünk.
Mivel a többség ezt teszi, és én is, elfogadom, de ha észreveszem, hogy véleményezek valakit, akkor igyekszem erről lebeszélni magam. De én sem bújhatok ki a bőrömből, nem vagyok ahhoz elég fejlett.