Lassan évvége. Az elmúlt napokban az év eseményei, történései járnak a fejemben. Talán először az életemben sikerül majd szilveszterig egy összegzést készítenem. Tanulságot nem valószínű, hogy levonok, de azt máris elmondhatom, hogy mozgalmas évem volt. A lelkivilágom viszontagságait már egy hete (vagy több) leírtam, azt nem kell továbbrészleteznem. Egyéb történések? Volt sok pozitív és néhány kevésbé vidám. Csalódtam egy emberben (nem a féltékenysége miatt, hiszen azt én is megtettem vele, hanem a többi: hazudott, átvert, betegnek nevezett – és ez még csak az enyhébb melléknév, amit rám használt -, azzal a felkiáltással, hogy ő szeret engem. De így?)

Megtapasztaltam az ellenkezőjét, amikor csak őszinteség és egyenrangúság létezik egy kapcsolatban. Talán túl nagy is volt a kontraszt a két kapcsolat közt. Ezt igazából akkor éreztem meg, amikor az új szerelem megtörtént velem. Akkor ébredtem rá, hogy az előzőt csak tökéletesnek akart hinni, pedig messze nem volt az. És akkor értettem meg, hogy miért nem éreztem igazán jól magam abban a kapcsolatban.

Tudom, hogy jönni fog egy új, egy másik valaki az életembe, de még oly nehéz elképzelni. Képtelen vagyok elképzelni. Mintha egy ajtó lenne zárva, amihez még nincs meg a varázsszó, hiába akarnám kinyitni. Nem erőltetem, mert tudom, ez azt jelenti, még nincs itt az ideje. Fura, különös érzés ez. Nem emlékszem, hogy tapasztaltam volna valaha. Vagy csak nem figyeltem.