A volt párommal beszélgettem. Elég sokáig, és elég kellemes hangulatban. Örülök, hogy rendeződnek köztünk a dolgok. Mesélt egy-két momentumot az életéből, és úgy jutott az eszembe a téma.

Talán augusztusban vagy szeptemberben, már nem emlékszem, mikor, elkezdtem beszélgetni a neten egy sráccal. Részemről abszolút ártatlan hülyéskedésnek indult, és úgy is folytattam. Hamar kiszedtem belőle, hogy bizony nem egyedülálló. Így keményen tartottam a három lépés távolságot annak ellenére, hogy bizony mindig “izgalmas” témáról folyt a csevej (a macska kerülgeti a forró kását). Telt-múlt az idő, és néhány hét múlva felajánlotta, hogy találkozzunk. Egy kávé melletti társalgásban még benne is lettem volna, viszont éreztem, és a tudtomra is adta, ő egészen mást szeretne. Mondtam neki, hogy nyugodtan álmodozzon tovább, de köztünk nem lehet semmi olyan, meg más sem. Mert hendikeppes. Van ugyanis egy párja. Nekem már az is sok volt, hogy így tudott velem csevegni, ilyen témáról úgy, hogy otthon várja valaki. Nem, nem. Nős/barátnős pasival soha.

Egyszer tettem kivételt. Egy férfival. De volt közös, több évre visszavezető múltunk. És egyébként sem történt szexuálisan semmi. Nem bántam meg, nincs lelkiismeret furdalásom, de egy valamihez mindig is tartani fogom magam a jövőben: nős/barátnős férfival nem kezdek semmilyen szerelmi és/vagy szexuális kapcsolatot.

Okok? vannak. Először is: nem akarok magamra venni egy újabb karmát. Kettő: néha túl jó az empátia képességem, mikor beleérzem magam más helyzetébe. Nos, nem akarok én sem megcsalt barátnő lenni, hát miattam se történjen ez mással.

S hála a jó égnek! valahogyan ez ösztönből működik nálam. … És most itt megkérném az életet, a sorsot vagy aki rendezi a dolgaim, ne csesszen ki velem, és ne hozzon ilyen helyzetbe soha.