Valaki azt mondta nekem, hogy szerinte én túl hamar leszek szerelmes. Nem tudom, másnál hogyan műkődik, de nálam egyfajta megérzés alapon. Szinte mindig kapok “előrejelzést” az első (személyes) találkozás után. Olyan, mint az intuíció. Aztán csak azt veszem észre magamon, hogy szerelmes vagyok. Nem tudatos az egész, egyáltalán nem. Ha összeszámolom a nagy szerelmeimet (kevesebb, mint amennyi férfival együttjártam, és a volt férjem sem tartozik bele), akkor eddig 4 volt, és egyik sem volt első látásra szerelem. Esetükben nem a külső fogott meg, bár mindegyikükön találtam valami vonzót. Valami láthatatlan, megfoghatatlan vonzást éreztem feléjük. És soha nem gondolkodtam azon, hogy mi az, és miért lettem beléjük szerelmes. Az már a 4. dimenzión is túli dolog. Felesleges magyarázni, okot keresni, és a gyorsaságot mérni. Van és kész. És ki akarom minden percét élvezni. Vele. Ha lehet. Ha engedi. És ha én engedem.