Soha nem mondd azt, hogy soha! – ezt a figyelmeztetést jó néhányszor említettem már. Hm. Már megint olyan helyzetbe kerültem, hogy kimondtam sértettségből és büszkeségből egy “vége” szót, és mára már mást gondolok. És jön a dilemmázás: hogyan lehet megváltoztatni (nem visszacsinálni!) a kialakult helyzetet? Én hezitálás nélkül bocsánatot kérek, és beismerem, ha rájövök, hogy hülye voltam. Azzal nincs gondom. Csak az egyéb körülményekkel. Ah, néha lehetnék bölcsebb!

S vannak dolgok, amik nagyon elszomorítanak. Pl amikor nem lehetek AZ, mert EMEZ lennék, de végül is EZ sem lehetek. Vagyis lényegében lógok a levegőben, és SEMMI vagyok. Vajon SEMMInek lenni mennyire jó dolog?